Az elmúlt három hónap az életről szólt. Arról a nagybetűsről, amiben minden van. Rossz és jó egyaránt. Nehézség és siker. És persze döntések sorozata.
Bizonyos körülményeket nem tudunk befolyásolni, pusztán csak alkalmazkodni tudunk hozzájuk így vagy úgy. Ilyen mások jelleme, ilyen egy nem várt esemény. A lényeg, hogy dönteni kell. Valahogyan. Lehetőség szerint jól. Persze ez a legnehezebb, mert minden döntéssel hátrahagy az ember valamit. Ha azt a valamit nem sajnálod, akkor már bizonyos, hogy jó döntést hoztál. Beszélhetünk racionális vagy emocionális döntésről, szerintem tök mindegy, hogy az eszünk vagy a szívünk súgja, a lényeg, hogy valami súgja. Hogy legyen belső késztetés.
Az elmúlt hónapokban jártunk-keltünk, rengeteget utaztunk, sok embert megismertünk (A sztorikkal még adós vagyok, ezek is szépen lassan összeállnak). És talán leginkább saját magunkat. Többet szeretnénk, mint ahol most vagyunk. És nem apró kis lépésekből, mint ahogyan korábban terveztük. Akarunk nagyot álmodni és meg akarjuk valósítani. Furcsa, hogy mennyi minden kellett ahhoz, hogy erre ráébredjek és ki merjem mondani hangosan is. Kellett hozzá nem várt esemény éppúgy, mint egy kedves barát.
Neki üzenem, hogy ha “marketingesleszek”, ha nem, akkor is köszönök neki mindent! 🙂 És még az anno tőle kapott hűtőmágnesen is ez állt:
“Ne félj nagy lépést tenni, ha szükségesnek tartod.
Két kicsiny szökelléssel mégsem ugorhatod át a szakadékot.”
Szóval köszönöm, Márti!
Zárásképpen néhány pillanat az elmúlt hónapokból (a svájci fotók kivételével, mivel azok még “feldolgozás” alatt állnak.. magyarul még lusták voltunk kiválogatni őket) – mert szuper időszak volt. És reszkess világ, jövünk még! 😀
Először Rottweilban vetettük meg lábunkat..
…és egy fotó a senki földjén… (valahol Rottweil mellett)
..aztán Markelfingenben már egy “barátnőt” is találtam magamnak 😀 elkészült a közös fotó is, éljen, éljen
Uhldingen-Mühlhofen, pontosabban Ines ezzel várt minket – boldogság, boldogság :)))
Apukám szerint a biciklizés nekem extrém sport – most bebizonyítottam, hogy még egy ilyen extrém sport sem fog ki rajtam. Persze dokumentálni kellett, hogy ezt elhiggye.
Egy “gondolkodomtehátvagyok” fotó, vagy valami hasonló látható fentebb a szépséges színeitől ugyan megfosztva.
Majomkodás a kompon, vagyis így néz ki egy Titanic-jelenet Konstanznál. Zárójel: Leo sajnos nem jött…
Nekem ilyen kell. Lehet, hogy apának lesz feladata mostanában. 😀
…és ilyen két oroszlán találkozása Würzburgban. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: