nem tehetsz ellene semmit…

 Mindig csalt a bújócskánál. Mint minden gyerek, ő is elkezdett számolni. És eltakarta a szemét. Csak a kezén az ujjak valamiért kis résnyire mindig szétnyíltak. Na, meg számolás közben forgolódott, hogy jól lássa, hová is bújik az ember lánya.

Megmutatta, hogyan kell kinyitni a kiskert ajtaját, hogy kimehessünk. Fára mászott. Sőt! A tél közeledtével derült csak ki, hogy a fa tetején egy kisebbfajta lakrész található. Felépített ugyanis szépen-csendben egy kis zugot magának, és amire szüksége volt, azt aztán felhordta a bungiba. Persze jött az ősz, potyogtak le a levelek és hamarosan láthatóvá vált az építmény.

Általános iskolásként bandázott az utcán és a focipályán a haverokkal. Mert neki azok is voltak. És hát a találkák időpontját nem sms-ben egyeztették, ezért tartani kellett, bármi történjék is. Ha 3-kor találkozó a focipályán, akkor 3-kor a focipályán kellett lenni, nincs mese. Akkor is, ha egy kést vágunk a lábunkba. Persze véletlenül. Művészeti tevékenység művelése közben – éljen, a fafaragás. Kés a lábban, sebaj, csak anya meg ne lássa. Mert akkor… mert akkor nem enged ki a pályára. Ez a félelem talán még jogos is volt. 😀 Furcsa volt, hogy a gyerek összeszorított lábakkal csendben ült és figyelte az órát, hogy mikor is kell indulnia. Na, azért anyát se ejtették a feje lágyára, neki is feltűnt, hogy valami nem stimmel. Alapjáraton dumál a gyerek. Alapjáraton ugrál, jön-megy, mozog a gyerek. Csend és nyugalom – ezek nem az ő ismertetőjegyei. Hát fényderült a „kis” sérülésre. És tényleg nem mehetett ki a pályára…

Azóta eltelt pár év. Az örökmozgó, akasztani való ördög ma már egyetemi padokat koptat. Menő egyetemi padokat. Ő egy igazi szabad, bölcs ész-lény lett. És ezen a szóviccemen (igen, én ezt szóviccnek titulálom…) besírna. Mert ő jobbakat tud. Százszor jobbakat.

A képrejtvényei és süteményei pedig überelhetetlenek. De tényleg. Na, talán a képrejtvényei kicsit fárasztóak, de mindig finom süteményeket, tortákat süt. A gyorsétterem-ellenes, szörpkészítő, rím-faragó, Lars von Trier filmeken edződött party-arc a szakdogáját is leadta már. Hétvégén pedig újra forgatás – merthogy kisfilmeket is csinál.

Olykor veszekszünk és sokmindenben sokszor nem értünk egyet (ez rendkívül gyakori jelenség). De kicsit azért irigylem, és ha hiszi, ha nem, büszke vagyok rá. Remélem, hogy hamar felfedezik a tehetségét és írhat, filmezhet, alkothat majd kedvére. Amúgy meg komplikált és komplex jelenség. Hisztis is és feledékeny sokszor. Olyan művészlélek. Szabad-bölcs-ész.

Stephen King okosan azt írta egyszer, hogy “ha a nővéred nem mondja meg az igazat, senkire sem számíthatsz”. Lehet, hogy van ám benne igazság. Nem biztos, hogy mindig bántani akarják a kishúgokat a csúnya, gonosz nagytestvérek.  😉

És én csak “Mosolygok, mert a testvérem vagy,
S kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.”