Marcsi élménybeszámolója

1.0Grüezihttps://gruezi.cafeblog.huTamás Anetthttps://gruezi.cafeblog.hu/author/tamas_anett/Marcsi élménybeszámolója Egy bejegyzés arról, hogy a bátorságod új színeket vihet az életedbe. Marcsi barátnőm hétvégi beszámolóját olvashatjátok - Bonnban járt, életében először ült repülőn, egy olyan országban landolt, amelynek nyelvét hellyel-közzel érti (hozzáteszem egyelőre). Volt mersze belefogni, és lám-lám sikerrel járt. Legalábbis az első igencsak fontos lépést megtette a siker felé. Ma délelőtt beszélgettünk, imádtam, ahogy mesélt. Vidámságot éreztem rajta - ennek pedig rettentően örülök. Nem is húzom tovább a bevezetőt, íme Marcsi élménybeszámolója. :) <img src="http://m.cdn.blog.hu/gr/gruezi/image/tumblr_mzwy4bni3T1rbv96vo1_500.jpg" alt="tumblr_mzwy4bni3T1rbv96vo1_500.jpg" class="imgnotext" /> Olyan izgatott voltam amikor repjegy tárggyal megkaptam az „útlevelet” Bonn városába, egy négytagú családhoz - anya, apa, egy 6,5 éves és egy 3 éves kisfiú. A repülés előtti este már összekészítettem a bőröndöm, reggel pedig lezárult, hogy elkísérjen a jelenlegi munkahelyemre. Az egész nap pörgős volt, időm sem volt belegondolni, hogy én pár óra múlva már a felhők felett fogok járni. A reptéri buszig kolléganőm, jó barátnőm és párja vitt el, onnan pedig egyedül, de lélekben és telefonban ott volt velem az a lány, akinek ezt a kalandot köszönhettem, aki nélkül ez a bejegyzés most nem született volna meg. De nincs HA. Ő adta az utolsó erőt, hogy mennem kell. Ezután már a reptéri busz a bejáratnál tett le, már kintről lehetett látni a check-in pultot. Az én légitársaságom előtt hosszú sor állt, de hamar sorra kerültem. Nagyon segítőkész volt a lány, a bőröndöm pedig elindult a repülőgépem felé. Én az útmutatásnak megfelelően elindultam a jegyemmel a beszállás felé. Átestem a biztonsági vizsgálaton, ahonnan pedig Budapest méregdrága oldalát megismerhettem. 1000 ft egy csésze kávé, bár Gundel kávézóról van szó. Elkezdtem keresgélni a „kis tévén”, hogy vajon honnan indul a gépem, mikor a szokásos marketing szöveggel megtaláltak. Nah, ekkor arra gondoltam, hogy "na ne már itt is...", de a végén egész jól elbeszélgettünk és segítőkészen mutatta meg a hostess srác, hogy merre tovább. Már ott voltam a többi utastársammal a kapunál, amikor kiderült, hogy másik kapuhoz kell mennünk. Szerencsére melegebb helyre és ekkor kaptam az utolsó útravalót unokatesómtól, akinek a mondata ma is itt cseng a fülemben: Nagyon irigykedünk és mindketten örülnénk a feleségemmel, ha ilyen lehetőséget kaptunk volna. Miért is félek? <img src="http://m.cdn.blog.hu/gr/gruezi/image/lesz%C3%A1ll%C3%A1s-ferihegy.jpg" alt="leszállás-ferihegy.jpg" class="imgnotext" /> Mint kiderült, gépcsere volt és aztán elmondták, hogy mennyi utas, csomag, hány kiló csomag, és kisállat is repülni fog. Ekkor beengedtek a kapun és elindultunk a kisbuszhoz. Mikor mindenki beszállt, kivittek a repülőhöz, amihez persze nem egyenesen, hanem szépen körbekerülve érkeztünk meg. Nagyszerű élmény volt összenézni a pilótával. Akkor felmásztunk a létrán és a fogadtatás a fedélzeten is kedves volt. Szépfiú steward mosolygott ránk: "Willkommen" és ezután kerestem a 3F-et, mert bizony az én vendéglátó anyukám az ablak mellett foglalt nekem helyet. Láttam a mellettünk parkoló gépeket, amikor záródott az ajtó. Ekkor a szívem a torkomban kezdett dobogni és jött a szokásos oktatás és karlendítés - érdekes volt egy stewardtól látni. Öv becsatol és elindultunk lassan, amikor megálltunk a gyönyörű szép fények előtt. Itt éreztem azt, hogy most már nincs megállás, tovább csak tovább. A repülő hirtelen erőt kapott és elindult, Budapest fényei pedig oldalt hirtelen eltűntek és sötét lett. Ekkor már ki lehetett kapcsolni az övet és elkezdték hozni a vacsit. Én megkértem a stewardot, hogy angolul beszéljünk és egy sajtos szendvicsben egyeztünk ki - amibe persze akkor és ott nem bírtam beleharapni. Sajnos felhős volt az ég, csak nem sokkal a leszállás előtt láthattam Németország fényeit, de meseszép élmény volt látni, ahogy a szerpentinen megy az autó. Örülök, hogy este repülhettem, mert imádom a városok fényeit és madártávlatból pedig még szebb. A pilóta többször is beszélt hozzánk németül és angolul is, nagyon jópofa volt. Aztán kaptuk a hírt, hogy Köln/Bonn felett vagyunk: leszállás. A szívem újra a torkomban és megtörtént. Nagyon könnyű volt a leszállás és most zöld fények fogadtak minket. A leszállásnál elköszöntünk a cuki stewardoktól és a szépfiúnak meg is köszöntem az első repülést, megköszöntem a munkájukat, aminek nagyon örült, hogy jól sikerült. Ezután busszal vittek a csomagjainkért. Persze a magyar nénik közül - akik végigkommentálták az utat - az egyik sikeresen a repülőn hagyta a csomagját és a német kollégák készségesen hozták utána. Mondanom sem kell, hogy hatalmas nevetés volt. Ezután a csomagjainkért mentünk, C10. Nem tudtam merre van, de a német kolléga az angolomat nem értve mégis elmagyarázta, hogy merre menjek. Csomag a kézben, indulás anyuka felé. Vajon milyen lehet? Olyan aranyos lesz, mint telefonban? Ajtó kinyit. Ő rögtön megismert a kijáratnál, intett nekem. Igen, valóban olyan volt: kedves és mosolygós, hatalmas élményt megköszönve indultunk az autó felé. Megtörtént az ismerkedés első fázisa és először hozzájuk mentünk, leparkolt az autóval. Este még vendége voltam egy narancslére és egy kis beszélgetésre, mert a kicsi fiú nem érezte jól magát. Gyorsan szálloda, a liftig elkísért és indult a kaland. <object height="344" width="425"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/3LavttFq7PQ&hl=en&fs=1" /><param name="allowFullScreen" value="true" /><embed src="http://www.youtube.com/v/3LavttFq7PQ&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" height="344" width="425" /></object> 108. Kártya becsúsztat és meseszép otthon várt a hétvégére. Gyönyörű szép barna szoba és fürdőszoba. Gyors tusolás és alvás. A puha ágyikómban hamar elaludtam, de néha felébredtem, hogy hol is vagyok? De aztán reggelig visszaaludtam, mert a szombati program a gyerkőcök megismerése volt. Negyed 10: mély levegő és indulás. Vajon szimpatikus leszek a gyerekeknek? Vajon érdeklem majd őket? Becsöngettem és két-két csillogó barna szempárt láttam magammal szemben. Nagyon kedvesen és szeretettel fogadtak és nekik érdekes volt, hogy beszélek magyarul. Aztán apukát is megismertem és hipp-hopp már a nagyfiúval legóztunk. Délután anyuka, kicsi fiú és én elmentünk felfedezni a nyugodt várost. Apró sétával és ebéd után elindultunk a rajnai komphoz és átmentünk a másik oldalra, ami még a városhoz tartozott meglepetésemre. Ezután busszal haza és vacsora várt, nekem itt véget ért a nap a családdal. Másnap ugyanakkor ugyanott. A szállodába visszaérve elkezdtem német csatornát nézni. A recepción, az elköszönésnél olyan aranyos volt a lány, ahogy kimondta a vezetéknevem és megköszöntem neki is a szép helyet és lehet, hogy még vele is találkozok. Mert ekkor már tudtam, hogy a család részéről igen és magamban is éreztem, hogy igen, szeretnék velük tölteni rengeteg időt, amennyit a sorsom erre megírt. Remélem, hogy rengeteg mosolyt, örömkönnyet és élményt ír a sorsom életem könyvének ebbe a fejezetébe. Az utolsó nap megerősítettük ezt az igent, hisz mindkét fiúval kettesben lehettem, sétáltunk és olvastam is nekik mesét, amit olyan szépen hallgattak tőlem. Így kezdődik életem könyvének ezen fejezete. <img src="http://m.cdn.blog.hu/gr/gruezi/image/large8.jpg" alt="large8.jpg" class="imgnotext" /> rich